2013. november 4., hétfő

Hédi :)

Már nagyon rég írtam :) Gondoltam, most írok egy kicsit a legkisebbről, hiszem ő fejlődik most a leggyorsabban, vele történik sok minden :)
7 hónaposan szépen felült, és rá pár napra el is kezdett mászni a picurka :) Persze rögtön fel is vett egy rossz szokást, hogy a jobb lábát talpra tette. Konzultáltam a gyógytornászunkkal, és azt mondta, ne aggódjak, mert nem baj :) De azért én lelkesen követtem, és visszatettem térdre a lábát. Kitartásom eredménye az lett, hogy már csak ritkán teszi úgy a lábát, szépen szabályosan mászik :)
Lecseréltük az etetőszékét elfekvősből ülősre, ami nekünk nagyobb kihíívás, mert oldalra is el tudja mozgatni a fejét, ha közelít a kanál :D Norbi kifejezetten nem szereti etetni, mert lassan megy, Hédi ugyanis kíváncsi :) Ezért néha majdnem a fülében, vagy szemében landol egy-egy kanál :) Persze ha törölgetjük közben az arcát, vérig sértődik...úúútálja :)
7,5 hónaposan kijött az első fogacska, nemsokkal az után, hogy Györgyi és Norbi barátaink elmentek. Talán jól jártak, hogy utána jött ki, mert egy napig elég sok sírást kaptunk (úgy látszik, nála kevésbé jön be a borostyánlánc). De nem vagyok benne biztos, hogy nem két fog jött ki egyszerre..látni még nem nagyon látom, az ujjammal meg nem teljesen tudom még kitapogatni, de jó kis élesek egyelőre :D
Remélem, majd hozzá fog szokni a házikoszthoz is, mert egyelőre maradunk a bébiételnél, itt kint nagyon olcsó, még a bio is, nekem meg elég Emmára és magamra főzni játszóterezés után, annyi időm már nincs, hogy Hédinek is csináljam külön a minden nap változatos gyümölcs és zöldségpüréket husival. (Drága Hédi, ha esetleg ezt később olvasod, ne haragudj, inkább több időt töltök veletek, mint a konyhában ;)
Szóval Hédi szuperül fejlődik, és bár Emma is nagyon jó baba volt, és jól aludt, Hédinél még az altatás is könnyebb, talán azért, mert cumis, és van egy alvónyuszija. Bárhol vagyunk, ha ott vannak ezek a kellékek, ő szépen, sírás nélkül elalszik..hozzáteszem egyelőre, mert a kisördög sajna nem alszik. Most kicsit annyival nehezebb az altatása, hogy már nem csak beteszem az ágyba, becsukom az ajtót, és kijövök, hanem ott kell maradni, mert annyira izgága, hogy rögtön hasra akar fordulni, úgy meg mászkál körbe-körbe az ágyban, és nem alszik el, így mindig vissza kell fordítgatni, amíg elfárad az erőfeszítésektől, és elalszik :)
8 hónaposan szépen fel is húzta magát állásba (először kicsit meg is ijedtem, nehogy rögtön járás legyen belőle), de utánanéztem, és kiderült, hogy Emma is 8 hósan állt fel először, úgyhogy nincs is itt semmi gond :)
Hédi hihetetlen nagy kalandvágyó, a játékok lassan már nem kötik le, csak azok a dolgok, amit nem szabad csinálni..pl. szemetes piszkálása, cipők megrágcsálása, laptophoz való nyúlkálás, vezetékek húzgálása :) Mindig résen kell lennem, ha csend van, akkor valami rosszban sántikál :)2


Balcsi

Kicsit emlékezetből, de nem akartam kihagyni a Balatoni nyaralásunk leírását :)
Szépen hazakocsikáztunk éjjel Magyarországra, borzalmas idő volt, szakadt az eső, villámlott, kicsit féltem is, de nem volt semmi gáz a 9 óra alatt. A gyerekek is meglepően jól bírták. Este 8:30 körül indultunk, Emma reggel 6 körül ébredt, majd visszaaludt. Hédi csak akkor ébredt 2x, amikor megálltunk,de egy cumiban volt anyatej, azt megkapta, ivott sokat, és be is aludt szerencsére.
Otthon nagyon fura volt visszatérni a régi lakásba :) Kint minden sokkal nagyobb, még az ágyunk is (ezt nem is szeretem, jobb a kisebb). Bp-en megpróbáltunk sok-sok baráttal, ismerőssel, rokonnal találkozni :)
Utána pedig irány a Balcsi! Oda is jöttek le rokonok, barátok, mint minden évben :)  Nagyon jól sikerült, nem mindig volt jó idő, de tényleg jó volt...talán annyí, hogy egy 5 hónapossal (és egy 3 évessel) nem igazán lehet még élvezni a strandolást, mert hol szopi, hol pelenkacsere, hol bébiétel, hol altatás a szélsátorban, de nem volt gond. Annyi csak, hogy nekem ezt a 2-3 hetet azért ki kellett pihennem itthon :D Nem tudom, egy másfél és egy 4 évessel jobb lesz-e vagy nehezebb...majd kiderül, talán akkor már majd eljátszanak valamennyire egymással.
Hédit is megmártottuk a Balatonban, úgy tűnik, tetszett neki. (Előtte azért egy családi babaúszás keretében már megedzettük, és meglepően szereti a vizet még ilyen pici babaként is, úgyhogy majd fogunk vele járni rendszeresen is, mint Emmával.)
Felavattuk új, 6 személyes sátrunkat :) Szerintem nagyon szuper, főleg mert 2 hálófülkés, és egybe is lehet nyitni a 2 fülkét, ez azért jön még jól, mert Emma ugye szeret átvándorolni hozzánk éjjel, viszont nem ébresztettük fel, amikor mi is bebújtunk aludni, szóval nagyon praktikus, és nem kell nyomorogni.
Ismét ettünk egyet kedvenc éttermünkben Füreden a szokásos baráti társasággal (sajna a profiterol romlott volt, amit az egyik barátunk kisfia evett), így nem biztos, hogy megyünk oda többet..vagy legalábbis profiterolt tuti nem fogunk ott enni :)
Füreden felültünk a kisvonatra (nekem is akkora élmény volt valamiért, hogy szerintem minden évben csinálunk majd egy ilyet) :)
Aztán hazaút előtt pakolás, otthon kb 3-4 napig folyamatosan ment a mosógép, utána megint pakolás, és újra a szuper 9 órás út...
A gyerekek jól bírták, az autópályán kaptunk egy vendéget egy nagy fekete pók személyében. Sajnos belül volt, a szélvédőn, Norbi fejénél...szerencsére ő kevésbé volt megijedve, mint én..mindenesetre azért inkább megálltunk, mert már felém vándorolt, és lassan már Norbi ölében ültem :D Norbinak sikerült kipöckölnie, amikor megálltunk.
Otthon megint pakolás, most kipakolás...szerencsére jó ideig nem kell újra pakolni, majd csak ha végleg hazamegyünk :)